A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) bemutatása

KIFÜ az Innovációs és Technológiai Minisztérium irányítása alatt, a vonatkozó kormányrendeletben meghatározottak alapján végzi tevékenységét.

A KIFÜ tevékenysége két nagy területre bontható:

  • uniós és hazai forrásból megvalósuló informatikai projektek vezetési, minőségbiztosítási feladatainak ellátása, a projektek előkészítésétől a megvalósításán keresztül azok lezárásáig,
  • informatikai infrastruktúra fejlesztése és üzemeltetése, valamint arra épülő szolgáltatások nyújtása a hazai közoktatási, felsőoktatási, kutatási intézmények, közgyűjtemények számár

HPC fejlesztések – Komondor

Az idei évben kerül a Szuperszámítógép Központba a Komondor elnevezésű HPC infrastruktúra, amelyet még az idén igénybe vehetnek majd a felhasználók. Komondor partíciói összességében a jelenlegi HPC kapacitás tízszeresét, 5 petaflops-ot fognak biztosítani a felhasználók számára.

Architektúráját tekintve a kapacitás mintegy négyötödét a GPU gyorsított partíció fogja adni, de a rendszerben ezen kívül külön lesz tisztán CPU, valamint dedikált mesterséges intelligencia (MI) és Big Data partíció is. A rendszert egy több, mint 10 petabyte tárhelyű több szintű tárolórendszer egészíti ki.

HPC Üzletfejlesztés

A szuperszámítógép szolgáltatás tudományos számítási feladatok futtatásás, valamint tudományos célú adattárolás mellett, ipari igények kielégítésére is szolgált. A Kompetencia Központon belül kiemelten foglalkozunk az ipari felhasználók bevonásával igényinek megértésével azok kiszolgálásával.

A szuperszámítógépek segítségével egyes jelentős idő- és erőforrás igényes tesztek vagy kutatások szimulációja során pénzt, időt és humán erőforrást, illetve nyersanyagot spórolhatunk meg. Olyan komplex, akár az egész társadalmat érintő problémákra adhatunk választ, amelyek átlagos IT infrastruktúrával szinte megoldhatatlanok.

A HPC Kompetencia Központ felhasználói támogatást nyújt, konzultációs lehetőséget biztosít, tanácsadást végez és gondoskodik a szuperszámítógépek használatához szükséges ismeretek oktatásáról, a HPC-kultúra terjesztéséről